Felhívás – Iskolai rajzpályázat

Rajzpályázat

Én így segítenék! címmel rajzpályázatot hirdetünk az 500 kilométeres futás útvonalán érintett települések iskolásai számára. Arra kérjük a diákokat, rajzolják le, hogy ők miképpen segítenének egy rászoruló gyermeken. Nem feltétlenül anyagi és klasszikus segítségnyújtásról várjuk a rajzokat, arra vagyunk kíváncsiak, milyen egy igazi segítség a gyermekek szemével. A rajzokat a futás során átvesszük, és futva visszük el a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba. Az ott élő leánygyermekek fogják a zsűrit alkotni, őket kérjük meg, hogy válasszák ki, szerintük ki az, aki a „legjobban” tudna segíteni. A nyertes rajz tulajdonosának jutalma, hogy az egész osztályát elviheti magával három napra egy kárpátaljai kirándulásra. Szállásuk és étkezésük a nagydobronyi gyermekotthon vendégszobáiban lesz. Az osztálykirándulás résztvevői ellátogathatnak kárpátaljai magyar történelmi emlékhelyeire és a Vereckei-hágóra is, ahol a „Mozgasd meg a lelked” jótékonysági futás célba ér.